2013. március hónap bejegyzései

Leamortizálják a flottát a magyar utak?

A tél áldásos hatása ismét jól látható. A sok kátyútól már nem is lehet látni az utakat. Biztos mindannyian ismerjük már azt az érzést, mikor egy jól ismert út váratlan csapdát rejt. Persze fontos a közlekedési előre látás, de arra azért mégsem számíthatunk, hogy az autónk eltűnik egy hatalmas lyukban. Az ijedtségen túl, komoly károkat is okozhat a járműben egy ilyen esemény. Totálkáros esetekről is hallhattunk már.

Mit tehetünk? Hívjunk rendőrt, aki jegyzőkönyvet vesz fel az esetről. Érdemes képeket is készíteni, habár vélhetően ezt a rendőrök is megteszik. A jegyzőkönyvvel felszerelkezve indulhatunk kártérítésért. Ha később észleljük a sérülést, akkor menjünk vissza helyszínre és ugyanígy járjunk el!

Kihez forduljunk a kárigénnyel? Ha van kátyú-, ill. casco biztosításunk, akkor a biztosítót keressük meg. Ez esetben ne feledkezzünk el a biztosítási kötvényben meghatározott helyszíni teendőkről. Viszonylag gyorsan számíthatunk a kár megtérítésére. Ha nincs biztosításunk, akkor az adott út kezelőjéhez kell fordulnunk a megfelelő bizonyítékokkal.  Országutak esetében a Magyar Közút Zrt. Budapesten, ha főúton történt a kár, akkor a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az illetékes, ha mellékútról van szó, akkor a kerületi önkormányzat.

Ahogy a szakértő mondja nem számíthatunk gyors ügyintézésre, de arra igen, hogy megtérítik a kárt.

Biztonságos kerülgetést!

Amit ez eco gumikról nem tudunk

Bizonyára sokan tudják, de mi is az az eco gumi? Több gumiabroncsot gyártó cég új fejlesztési irányba indult el. Olyan abroncsokat gyártanak, amik csökkentik a fogyasztást és ezzel együtt a károsanyag-kibocsájtást is. Ez nagyon szép kezdeményezés, de nézzük csak meg mire derült fény egy tesztelés során.

Ugyanazt a járművet szerelték fel 3 különböző szett gumival. Az első egy magasabb kategórás szett volt, a második egy középkategóriás, a harmadik pedig egy “szedett-vedett” használt (hagyományos) gumi szett. A törvényi előírásoknak természetesen megfelelt a profilmélység.

Nedves úton való fékezésnél azt mutatták a számok, hogy az egyébként igen drága eco gumik lényegesen rosszabbul teljesítettek. A kezdeti sebesség mindhárom esetben azonos volt. A legüzemanyagtakarékosabb kerekeknek volt a leghosszabb a fékútjuk. Az elsőhöz képest a második 7,5 m-rel állt meg hamarabb és a “leggyengébb” szett pedig 13,2 m-rel.

Az ok egyszerű az eco gumiknál a fő szempont az extrém alacsony gördülési ellenállás, valamint magasabb élettartam.

Fontos az üzemanyagtakarékosság, de ha ilyen gumit választunk tisztában kell lennünk a veszélyekkel. Egy kis tudatossággal lehet, hogy többet segíthetünk.

Ön jó sofőrnek tartja magát?

Tudja Ön, hogy a statisztikák szerint tízből kilenc sofőr kiváló vezetőnek tartja magát? Balesetek mégis történnek. Akkor valami hiba van a képletben.

A járművezetés kicsit olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá. Sőt, nemcsak ért hozzá, hanem sokkal jobban, mint mások. Ma reggel volt egy érdekes tapasztalatom. Megálltam egy „jobbkezes” utcánál, hogy megadjam az elsőbbséget. Erre a mögöttem közlekedő kisteherautós őrült dudálásba kezdett, majd mellém érve mutogatva jelezte, hogy szerinte indexelnem kellett volna. Szájmozgását pedig jobbnak láttam meg sem fejteni. Baleset szerencsére nem történt, mert az alatt az idő alatt, amíg engem nevelt, lelassított, és így nem hajtott bele mérgében a jobbról szabályosan érkezőbe.

Ő például egész biztosan kilenc sofőr egyike volt. S mint ilyen, nehezen fogadná el, ha egy közlekedésbiztonsági képzésen kellene részt vennie.

A cég által szervezett képzéssel szembeni ellenállás egyébként is a felnőttoktatás általános problémája. Ön mit tesz, ha ilyet tapasztal? Ugye tudja, hogy az ellenállás nem személyének szól, még csak nem is az adott témának? Sokkal inkább a helyzetnek, annak, hogy a képzés résztvevőjének be KELL ülnie az „iskolapadba”, vagy a tréner mellé az autóba, ahol ráadásul még az is kiderülhet, hogy valamit nem, vagy nem jól tud.

Éppen ezért nagyon fontos a képzéseknél a megfelelő „alapozás”. Nem mindegy, milyen szavakat használ, amikor akár írásban, akár szóban meghirdet egy céges tréninget munkatársainak. Ha arra helyezi a hangsúlyt, hogy miért hasznos a képzés elvégzése, ha biztosítja őket arról, hogy semmiféle megaláztatás nem éri őket, ha előre tudják, hogy a tanulás a cél, nem pedig a vizsgáztatás, érdeklődően és nyitottan várják majd az oktatást. Egy jó tréner pedig gondoskodik a megfelelő hangulatról, és arról, hogy tudatosítsa a részvevőkben: az ő visszajelzései, vagy a teszt, amit megírat, csupán az esetlegesen fejlesztendő területekre hívják fel a figyelmet. Nem véletlen, hogy a mi trénereink ezzel a módszerrel dolgoznak.

Egy-két jól megfogalmazott szóval, biztatással komolyan növelhetjük a céges tréningek értékét, hiszen egy nyitott ember sokkal könnyebben tanul.